Miből lesz a cserebogár :-)

Csak egy kis epizód...

Pár hete láttam valakit a reptéren. jött ugrani, nagyon be volt szva... szegény. Többen megpróbálták/megpróbáltuk lebeszélni, mert ha nagyon erőlködik valaki, az nem jó. Ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy ugrik, tandemet.

Az ugrás megtörtént, alanyunk megkönnyebbül, sőt, élvezte is.

S jött a csoda... nem telt bele 3 hét, és újra jött... DE ekkor már mint elméletből levizsgázott, orvosi papírral rendelkező, AFF tanfolyam résztvevőként!

Azóta teljesítette az AFF tanfolyam 2. szintjét is (9 szint kell az önáló ugrásig), s valószínűleg pár hét, és újabb önálló ejtőernyőssel gazdagodtunk...

Miből lesz a cserebogár :-) bejegyzés elolvasása

...még mindig tandemugrás...

 Köszönet barnalanynak :-),

merthogy így eszembe jutott az eredeti célom, vagyis hogy 1-2 tévhitet elővegyek.

Az egyik ilyen, hogy "szállni, mint a madár"... Nos, ez természetesen igaz, de mégsem úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk. Merthogy zuhanás közben akkora ereje van a levegőnek, hogy az ugró nem "lebegést" érez, hanem egy nagyon fix és szinte kemény közeget tapasztal maga körül.

Ebből persze az is következik, hogy amitől félni szoktak azok, akik még nem ugrottak, vagyis pl. a lebegésből származó "gyomormozgás" nem következik be - szerencsére. Szó nincs arról, hogy feljönne az ember gyomra, vagy hogy súlytalanságot éreznénk.

Ezt csak azért mondom, mert amikor még én sem tudtam semmit az ugrásról, akkor ezektől a dolgoktól féltem a legelső ugrásom előtt.

Mindezek persze nem csökkentik az élvezetet... :-)

...még mindig tandemugrás... bejegyzés elolvasása

Tandemugrásról általában

Ejtőernyőzés. Szép dolog. Sok mindent nem tud róla az, aki még nem próbálta, márpedig sokkal többen vannak, aki még nem tették.

Azt szeretném, ha kicsit jobban megismerné a "nagyközönség" a tandemugrást, illetve az ejtőernyőzést.

Tudom, hogy körüllengi valamiféle "szent borzalom " a témát, és őrülteknek tartja mindenki azokat, akik kiugranak egy "hátizsákkal" egy több kilométer magasan szálló repülőgépből.

Azon is érdemes elgondolkodni, hogy aki nem csak rászánja magát, hanem szereti is az ugrást, azt vajon mi motiválhatja? Kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről.

Ha bárki kérdezne vagy megosztaná a gondolatait ezzel kapcsolatban, szívesen veszem.

Tandemugrásról általában bejegyzés elolvasása